Talált emlékek

A minap eszembe jutott egy emlék… csak úgy, a semmiből rémlett elő. Öt vagy hat éves lehettem, talán inkább még óvodás, amikor az eset történt. Valaki csöngetett a lakásunk ajtaján - gondolkodás nélkül kinyitottam.

Az ajtóban egy egyszerű, vidékies ruhába öltözött, pocakos férfi állt. Teljesen valószerűtlen jelenség volt a négyemeletes budapesti társasházban – amúgy is ritkán láttam igazi „mesterembereket”.  Ahogy zsebeit, zakója belső oldalát mutatta, az tele volt késekkel, szerszámokkal: kés- és ollóélezést ajánlott. 

Néhány másodperc telt csak el és anyukám is ott volt már, határozottan elküldve a férfit és gyorsan bezárva az ajtót. Majd magából kikelve kérdőre vont, hogy hogy lehet ennyi eszem, hogy bárkinek ajtót nyitok, „mi lett volna, ha belém vágja a késeket”?

Ma már tudom, hogy mindezt akkor az ijedtség, a féltés mondtatta vele. Kislányként viszont én is nagyon megrémültem, mérhetetlenül szégyelltem magam, hogy butaságot csináltam és fájt, hogy veszekszenek velem, amikor végre önállóan igyekeztem kezelni egy helyzetet.

Ma már tudom, azt is, hogy annak ellenére, hogy ez az emlékkép évtizedekig homályban volt a lelkem mélyén, valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy hosszú évekig nem mertem ajtót nyitni még a postásnak sem J Sokszor – bár már egy másik házban éltünk – szó szerint bujkáltam az ablaknál, zakatoló szívvel, hogy nehogy észrevegyen. Közben pedig mélyen belül vergődtem a sejtéstől, hogy a helyzetre adott reakcióm enyhén szólva is „túlzó”.

A minap tehát eszembe jutott a késes mester. És eszembe jutott az ijedtség. És eszembe jutott az ajtónyitásokkal járó félelem. És eszembe jutott, hogy sokszor mekkora gondom volt az életemben a nem fizikai síkon megjelenő ajtókkal is. …a lehetőségekkel, a változásokkal, a meg nem szokott lépésekkel, amelyek egy új helyzetbe visznek. Eszembe jutott a hol halványabb, hol erősebb félelem: mi lesz velem, ha ajtót nyitok?

Eszembe jutott egy emlék. Egy rossz emlék. És megörültem neki. Jó volt felismerni és megérteni egy régóta jelen lévő és meghatározó motívumát az életemnek, a viselkedésemnek. Ennél jobb már csak a felszabadultság volt, ami az által érkezett, hogy kilélegezhettem mindazt a rossz érzést, félelmet, ijedtséget, ami ehhez az emlékhez tartozott. Új döntést hoztam: ajtót nyitok. Lelkesen, örömmel hívom, várom és beengedem az embereket, a kapcsolódásokat, az új lehetőségeket és tapasztalásokat, így gazdagítva az életem.

Mindannyiunknak vannak olyan – tudatos vagy tudattalan – emlékeink, amelyek befolyásolják, hogyan viszonyulunk az ismeretlenhez, a világ „ajtón túli” részéhez.

Ha úgy érzed, hogy annyi benned a bizonytalanság, hogy az már visszahúz a fejlődésben, az életben való előrehaladásban, célszerű lehet ránézni, hogy milyen érzelmek fűznek az ismeretlenhez és milyen emlékek, milyen hiedelmek húzódnak meg ezeknek az érzelmi viszonyulásoknak a hátterében. Ebben az elemző, okkereső rátekintésben segít a kineziológiai izomtesztelés, amelynek használatával könnyedén feltárható személyes vagy családi-generációs múltunknak az a motívuma, ahol félelmeink, elakadásaink gyökereznek. A TEK oldások pedig segítik ezen elakadások feloldását, az érzelmek pozitívba fordítását. A módszerhez tartozó coaching szemléletű tanácsadás pedig támogatás nyújt abban, hogy megtaláld és saját, személyes tempóddal összehangolva felépítsd, az életedbe beilleszd az új, nyitott, életigenlő érzelmi mintáiddal összhangban lévő és így azt megerősítő cselekvési módokat is.

Ha te is találtál olyan emléket, amiről úgy érzed, a saját érdekedben ráférne az átszínezés, átértékelés, hogy a hozzá kapcsolódó viselkedésmintákat is formálni tudd, kopogj be hozzám bizalommal. 

 

Képek innen: http://www.buzzfeed.com/geico/18-hilarious-inanimate-objects-with-facial-express és innen: http://crumpledenvelope.tumblr.com/post/3481462822/theviewlooksgood-by-christinetriadou