Beszédes rajzaink III. – A rajzfejlődés lépései gyermekkorban

A gyermeki rajzfejlődés szakaszolásával, annak leírásával számos pszichológus foglalkozott, arra a kérdésre keresve a választ, hogy hogyan, milyen folyamat során rendeződnek a firkák értelmes jellé.

Rhoda Kellogg amerikai művészetpedagógus kutatásai nyomán vált egyre elfogadottabbá, hogy a már a legkorábbi firkák önálló alkotásnak, fontos önkifejezési módnak tekinthetőek.

A gyerekek két éves koruk körül figyelnek fel arra, hogy a kezükbe kaparintott írószerszám nyomot hagy a papíron – avagy bármilyen más, elérhető felületen. J Ezt a kezdeti időszakot, amikor inkább még a mozgásban, mintsem a tényleges rajzolásban, képalkotásban lelik örömüket, motívumszakasznak nevezhetjük.Erre az időszakra esik az anyáról való pszichés és fizikai leválás első megélése, az „én vagyok, mint önálló, minden mástól elkülönülő lény” érzésének első felfedezése. A rajzokban megjelenő zárt, elhatárolt alakzatok tükrözik ennek az új állapotnak a kialakulását.

A két-három éves életkorban megfigyelhető formaszakasz idején a gyermek már igyekszik kombinálni az alapmotívumokat – vonalak, körök, cikk-cakkok, spirálok, kereszt, háromszög, csillag – és ezekből összetettebb képeket létrehozni. Rendszerint már kapnak címet is ezek a képek. A rajzot készítő gyermek akár szívesen el is meséli a történetet, amit megjelenített. Ugyanakkor ez a jelentéstartalom még mindig nem kapcsolódik szorosan az elkészült ábrázoláshoz, hiszen előfordulhat, hogy egy valamivel későbbi alkalommal már teljesen más mesét költ a képéhez a kis művész.

Hozzávetőleg négy éves kortól beszélhetünk a kompozíciós szakaszról. Eddigre a gyermek valóban megtanulja, hogy a rajzoláshoz jelentést is lehet társítani. Ekkor már egyértelműen megnyilvánul a rajzokban a kis alkotók egyéni stílusa.

A következő, képalkotó szakasz a korábbi fejlődési időszakok nyomában alakul ki. Ezen belül az emberi figurák ábrázolásának fokozatos komplexebbé, részletesebbé válása követhető nyomon.

A kutatások szerint a 3-4 éves korúaknál jellemzően még a fej-láb emberke a legáltalánosabb és ezután, hozzávetőleg 6 éves korig – akár az iskolás korba is átnyúlóan – tart a teljes emberfigura kialakulásának szakasza. Ez a fejlődés az alábbi séma szerint zajlik:

1. a törzs fejre és végtagokra tagolódik
2. a végtagok tovább tagolódnak – ujjak, térdek, boka ábrázolása révén
3. megjelenik a mozgásábrázolás a behajlított végtagok által
4. megjelenik a környezet, a kísérőtárgyak, csoportkompozíciók alakulnak ki

A fej részletei, részelemei időrendi sorrendben a következők szerint kezdenek beépülni a rajzolt részletek közé: szem, száj, haj, orr, fülek.

Az emberalakok először szemből nézve jelennek meg a képeken, majd átmenet képeznek a szembenézet és a profil között – az egyiptomi rajzokhoz hasonlóan a fej és a lábak többnyire profilból, a törzs szemből látszik –, majd végül a legnehezebben megvalósítható oldalnézeti ábrázolás kerül bele a képekbe.

Ahogy nincsen két egyforma gyermek, ugyanúgy nem lehet elvárni tőlük azt sem, hogy fejlődésük pontról pontra megfeleljen a fenti sémának. Ugyanakkor a rajzok, mint a lelki-érzelmi tartalmak közvetlen kifejezési eszközeinek megfigyelése, elemzése sokszor támpontot nyújthat annak felismeréséhez, hogy gyermekünk hol küzd valamilyen nehézséggel, feladattal, milyen életterülettel, milyen érzelmi problémával „dolgozik” aktuálisan. Ha pedig ebben a munkában elakad – ami okozhatja a rajzfejlődés megtorpanását, esetleg a már elért színvonalról való visszaesést -, akkor időben, a számára legmegfelelőbb eszközökkel siethetünk a segítségére.