2012. június 12.

Mert tükörbe nézni jó

Az írás, a kézírás létrehozása egy nagyon összetett, reflexszerűvé vált irányított mozgásokból felépülő folyamat, amelynek működtetésében a központi idegrendszernek, a mozgást szabályozó agyi területeknek, valamint ezen területek és az izmok közötti oda-vissza haladó információnak kiemelkedő szerepe van.


A kézírásunk a 3D-ben való mozgásunk leképeződése a papíron. Mondhatnám, hogy 2D-ben, de valójában a tollal-ceruzával írt soroknak is van harmadik dimenziós kiterjedése, nyomatéka is. A grafikum, amit létrehozunk, hűen tükrözi, hogy hogyan mozgunk a világban, hogyan haladunk előre az egyes feladatok, folyamatok megoldásában, feldolgozásában. Az írás egy folyamatot ábrázol, megmutatva, hogy mennyire vagyunk képesek az élettel együtt mozogni, haladni, áramlani… …hogy mindehhez honnan vesszük az energiát, hogyan viszonyulunk közben másokhoz és ha elakadunk, az hol, miért történik meg velünk.
Egy grafológiai módszerekkel elkészített személyiségkép pontos, tiszta tükörként mutatja meg, hogy hogyan gondolkodunk; milyen erőbedobással, milyen motivációból munkálkodunk mindennapi feladatainkon; milyen testi-lelki energiákkal vagyunk felvértezve és ezeket hogyan használjuk ki; miként, milyen céllal vagyunk jelen kapcsolatainkban, hogyan építjük őket; mennyit adunk magunkból; hogyan éljük meg és adjuk jelét érzelmeinknek.
Előfordulhat, hogy elsőre nem érezzük túl kellemesen magunkat egy ilyen elemzés olvastán, talán több hibát vélünk magunkban felfedezni, mint értéket, pozitívumot. Ilyenkor érdemes többször átnézni, a grafológussal átbeszélni a személyiségképben leírtakat, ugyanis tudnunk kell, hogy egy jó elemzés legalább olyan alaposan bemutatja az erősségeinket, mint a fejlesztendő területeinket. Hibák helyett keressük azt, hogy milyen eszközök vannak máris ott a kezünk ügyében, amivel elkezdhetjük – ha csak apránként, kockánként is, de átszínezni, átfényesíteni magunkat és az életünket. …és ahogy egyre több örömet lelünk magunkban, úgy látjuk majd egyre derűsebbnek a tükörképünket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése