A mai napra olyan egy idézetet
választottam Mariolina Venezia Ezer éve itt vagyok című regényéből, amely gyönyörűen
leírja, mi a dolgunk akkor,
amikor úgy érezzük, végképp
elvesztettük a fonalat az életünkben. Íme:
„Bizonyos
életekben vannak olyan pillanatok, amikor a dolgok váratlan fordulatot vesznek.
Egyfajta félresiklásról van szó. Ilyenkor valami köd száll az agyadra, és úgy
érzed, mintha egy ismeretlen város utcáin bolyonganál. Rámeredsz a megszokott
tárgyakra és emberekre és egyszerűen nem ismersz rájuk. Nem érted, hogy mire
valók, kik ők, és mit csinálnak.
Mikor
történhetett? Kérdezed magadban. Hogy történt, hogy jutottam idáig? Megpróbálod
visszapergetni az időt, percről-percre, hogy rájöjj, hol tévedtél el.
Gondolatban ismét bejársz minden utat, útelágazást, mellékutat. Így aztán észre
sem veszed, hogy elveszel a történetben. A saját történetedben, amit
lassanként, kis darabokból illesztettél össze, és mindennap elmeséled magadnak,
hogy létezhess. És amikor visszatalálsz, csak akkor érted meg, hogy az idő nem
körpályán fut, hanem spirálisan, és a múlt megértéséért kifejtett erőfeszítésed
után már elég erőt érzel magadban, hogy előre nézz, a jövő felé.”
Bármikor eljöhet az a
pillanat, amikor életünk egy bizonyos – vagy éppen mindegyik – területén teljesen
elveszettnek érezzük magunkat. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy alaposan
átgondoljuk, mi vezetett minket az adott helyzetbe. Átnézzük, felülvizsgáljuk,
hogy mi az, amit nap mint nap mesélünk magunknak az életről, az életünkről –
azaz rátekintünk, milyen hitrendszer mentén éljük az életünket. Evvel együtt
pedig megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy értékeljük: ha új, értelmes,
szívünknek kedves mesét szeretnénk magunknak a továbbiakban, ahhoz a
meggyőződéseinkből, gondolatainkból, mintáinkból, félelmeinkből, haragunkból,
számtalan érzelmünkből mire van szükségünk a továbbiakban, illetve mik azok, amiktől
búcsúzni szeretnénk.
Ehhez az áttekintéshez és új,
saját mintáink kiválasztásához, formálásához ad mélyreható segítséget a transzgenerációs epigenetikus kineziológia módszere, amellyel én is dolgozom. Az
egyes oldásokban feltárhatjuk azokat az utakat, mellékutakat, amelyek
kirajzolják életünk során – és az előttünk járó generációk által – bejárt térképet,
amelyre, ha fölülről rá tudunk nézni, megérthetjük eddigi történetünket és
ráébredhetünk: bármikor lehetőségünk van mást, újat választani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése