Létezik az orvostudománynak egy viszonylag friss, alakulóban levő ága, ami az eddigi genetikai tudásunkon túlmutató kérdésekkel foglalkozik, ez az epigenetika. Az elnevezése pontosan kifejezi a vizsgálódás célját: azt keresi, hogy az eddig megismert DNS láncolaton túl még milyen öröklődő biológiai, biokémiai tényezők határozzák meg az adottságokat, amikkel születünk, illetve amelyekkel az életünket leéljük.
A sejtmagokban található DNS
láncot – amit korábban általánosan az öröklődő tulajdonságok (és betegségek)
kizárólagos meghatározójának tekintettek – különböző molekulák, ún.
metilcsoportok veszik körül. Ezek a metilcsoportok mintázatot alkotnak – ez a
mintázat pedig nem állandó, hanem a környezeti hatások által befolyásoltan,
illetve az idő múlásával minden embernél változik.
Környezeti hatásnak tekinthető
minden, ami körülvesz minket, a különféle fizikai tényezők, a levegő (annak
tisztasága vagy szennyezettsége), ételeink minősége, mennyisége, a dohányzás. Ugyanide
sorolhatóak a kevésbé megfogható érzelmi benyomások is – a különböző mértékig stresszelő
élményektől a harmonikus nyugalomig.
Ezek a környezeti tényezők
természetesen folyamatos átalakulásban vannak. Velük együtt pedig folyamatosan
változik a metilcsoportok DNS lánc körüli elhelyezkedése, az általuk alkotott
mintázat is. Ez a változás nem hat a DNS-re, mégis öröklődő változásokat hoz
létre, ugyanis a változások módja az, ami átadódik az utódok számára. Ez az úgynevezett
epigenetikai hatás: a metilcsoportok elhelyezkedésük szerint lecsendesítik vagy
éppen aktiválják az egyes génszakaszokat, befolyásolva azok kifejeződését. Ez a
mechanizmus áll a hátterében annak is, hogy bizonyos, szerzett tulajdonságok és
betegségek – például az elhízás vagy a cukorbetegség – generációról generációra
öröklődve megjelennek egy-egy családon belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése