A (sokadik) első lépés

Amikor csendben, halkan megfogalmazódik bennünk a vágy a változásra, egy, az aktuálisnál összehasonlíthatatlanul kellemesebb, boldogabb, teljesebb életre, eleinte talán még félre tudjuk hessegetni.

Eleinte talán kényelmesebb visszadugni fejünket a párna alá és tovább aludni. De aztán rájövünk, hogy a vágyak hangját nem tudjuk kiszorítani a fejünkből anélkül, hogy az életünk ne induljon csendes romlásnak.

Aki nem fejlődik, visszafejlődik...  Amikor avval vigasztaljuk magunkat, hogy „á, jó nekem így is, hiszen van fedél a fejem fölött, van mit ennem, van egy tartósnak tűnő kapcsolatom (vagy ha nincs, hát annak sem én vagyok az oka) – ha minden így marad, akkor végül is rendben van… csak maradjon minden így, hogy ne kelljen tennem semmit sem” – hát ekkor van az, amikor apránként elkezdünk elindulni a lejtőn… Eleinte csak apróságnak, a mindennapi élet velejárójának tekinthető dolgok jelentkeznek: rosszkedv, fáradékonyság, nyűgösség, türelmetlenkedés, stressz, „utálom a munkám”, „nem találom a helyem” érzése. Aztán előkerülnek a különböző kapcsolati problémák, betegségek, balesetek, anyagi nehézségek és egyéb szerencsétlenségek – és még mindig nem értjük, miért pont velünk történik mindez.

Most csak nagyon felszínesen vázolom ezt a folyamatot, persze mindenkinél megvannak az egyéni okok és helyzetek, amivel árnyalni lehet a történetet – de egy biztos: ismerem ezt az utat, jártam rajta.  

Volt idő, amikor annyira meg akartam felelni és annyira „normális” akartam lenni, és annyira féltem sokmindentől, hogy szép lassan kiiktattam az életemből szinte mindent, ami a szívem mélyéből érdekel és lelkesít. Persze, ha ezt akkor valaki így a szemembe mondja, bőszen elkezdtem volna bizonygatni neki, hogy téved. Mérhetetlen távolságban voltam mindattól, aki-ami igazán én vagyok.

Aztán pár évvel ezelőtt egyszer csak – némi barátnői unszolásra és kicsit hitetlenkedve, kicsit arra keresve igazolást, hogy ez az egész önismereti és spirituális dolog mégiscsak merő bohóckodás  – elmentem egy angyalokról szóló tanfolyamra. A történetem szempontjából a téma nem is annyira lényeges – inkább az, hogy itt fogalmaztam meg először hangosan, hogy hiányzik az öröm az életemből. Ekkor tűztem ki célul, hogy végre megtaláljam és megtanuljam a mindennapokban érezni és élni az örömöt.

Hogy én hová jutottam azóta a tanfolyami hétvége óta? Örömmel :) mondhatom, hogy gyakorlatilag kicserélődött az életem… A történet részletei még elő fognak kerülni az írásaimban.

Mindig, minden változásnak, folyamatnak van egy első lépése, amit legendásan nehéz megtenni. De igazából minden léptünk egyszerre “következő” és “első” is egyben. Valamilyen, utólag felidézhető és értékelhető úton jutottunk el oda, ahol éppen vagyunk és ha egyszer úgy döntünk, bármikor új irányba tudjuk fordítani a lépteinket.
 

Ennek a blognak az elindítása most számomra is egy újabb, nagy levegővételt igénylő első lépés.
 

Szeretném itt bemutatni az általam tanult és gyakorlatban is használt módszereket, amelyek segítenek rátekinteni az általunk eddig (be)járt útra, megmutatják, hogy mivel “alapoztuk meg” jelenlegi élethelyzetünket. Egyes technikák elsősorban önismeretet adnak, míg mások inkább támogatást és erőt ahhoz, hogy kitakarítsuk az életünkből mindazt, amire már nincs szükségünk, hogy lendületet véve indulhassunk meg az új tapasztalatok és egy örömtelibb, a valódi önmagunknak egyre inkább megfelelő élet felé.